~1 - "Már rég egy kútban feküdne"

Meg is hoztuk az első részt! :) És majd szét robbanok az örömtől, hogy egy nap alatt több, mint 200 megtekintés! Wááá *-* Ez a rész még nem olyan izgi, viszont ad egy alapot a többihez.

*Izzy*

Kb. 40-50 tini lány ült a buszon. Többen nem lehettek, mert nem volt férőhely. Az út hosszú volt a találkozó helytől a táborig, olyan 4-5 óra a fülledt, izzadtságszaggal telített levegőben. Az sem segített nagyon, hogy volt a buszon négy ablak és két tetőablak.

 Sok jelentkező akadt a mert a közvetlen szervezője a One Direction, akik egész nyáron át velünk lesznek. Többen is jöttek volna, de a szervezők voltak olyan rendesek, és kiszűrték azokat, akik nem értettek semmihez, csak egy „fantábornak” tartották az egészet, de így is akadt, akinek a telefonképernyőjén láttam, hogy a fiúkat hallgatja. Képzelem mi lesz, ha odaérünk, hányan fogják csorgatni a nyálukat a srácokat keresve. Az ilyen dilis libák képesek lennének bármit megadni azért, hogy köszönjön nekik valamelyik srác. Ha pedig véletlenül megérinti a kezét, nem mos kezet egész életében, ami elég vicces lehet zuhanyzás közben.

 Már vagy fél órája csendesen ültünk a buszon. Egyszerűen semmi nem történt. Azt hittem nagy buli lesz, zene, duma, vagy valami érdekes film, amin szétröhögöm az agyam, de nem. Síri csönd és hullaszag... Kezdtem unatkozni, ami nem szerencsés, mert teljesen kettyós leszek. Szóval megböktem a tesómat, Leot, hogy csináljunk valamit és körbenéztem. Valami használható személy után kutattam a tekintetemmel. Akit lehet piszkálni, akivel el tudunk lenni, vagy bármi. Többen zenét hallgattak, volt, aki a telefonján játszott. Akadt olyan, aki a laptopján nézett filmet –az önző kis paraszt. Láttam olyat is, aki ismerkedett a mellette helyet foglalóval. De volt olyan is, aki csak maga elé meredve bambult a nagyvilágba. Elég ijesztő volt.

 Ha már az ijesztőről beszélek, akkor volt egy csaj, aki minket bámult, rohadtul szaratós volt a tekintete. Vele nem szemeztem olyan sokáig, biztos olyanokra gondolt, mint például: „Hazáig követlek” vagy „Ne sétálj egyedül sötétben, a végén megtalállak” vagy „Mész még haza egymagadban”. Komolyan paráztam a barna hajú bérgyilkostól. Egy rosszabb horrorfilm szereplő bujkált benne.

 Ha az arcokról kéne szót ejteni. A srácok egész helyesek a csoportunkban. Bár az is meglepett, hogy vannak fiúk. Először arra gondoltam, hogy melegek, aztán felötlött bennem, hogy lehet, hogy csak csajozni akarnak. A lányok elég normálisnak tűntek. Remélhetőleg nem lesz velük sok gond, kivéve az a terminátor csajt – tőle rendesen beparázok - meg 3 ribanc kinézetűt az utolsó sorban. Mindenkit lenéztek és sikítozva röhögcséltek. Mindnek mű haja és ízléstelenül sminkelt torz arca volt. Láttam rajtuk, hogy a közeljövőben velük gond lesz.

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy a tesóm mindenkit popcornnal dobál. Legelőször az jutott eszembe, hogy „Bakker, neked van kukoricád és nem adsz??” Aztán meg az, hogy „ Az én tanítványom!”. Persze nagyon elbíztam magam, mert nem szemétkedni akart, hanem azt, hogy énekeljek. Persze ezt az ötletet is tőlem csórta.

Elkezdtem énekelni a fiúk egyik híres dalát. A What Makes You Beautiful-t fennhangon, hogy az is meghallja, aki zenét hallgat. Leó csak meredt rám zöld szemeivel, azt sugallva, hogy ne is számítsak rá, hogy ő énekelni fog. Persze egy idő után az ikrem hamar feladta a csendes tiltakozást, és orra alatt énekelni kezdet, annyira csupán, hogy én halljam, mert másra nem számíthattam és szép lassan az egész busz ezt énekelte. Öcsém, ha szervezők vagyunk, csak kell valamit tenni a jókedv érdekében, nem? Én tettem! Énekeltem! Ám, a tömeget nem kellett bíztatni. Hamar kapcsoltak, és velem kántáltak tovább. Amikor végig énekeltük, jött még egy szám, és még egy és még egy. Sok. Nem csak 1D-t, Demi-t, Miley-t, Jessie J-t, Cher Lloyd-t. Így kell jó hangulatot teremteni.

 A zsebemben hirtelen megcsördült a telefonom. A barátom keresett. Legalább is tegnap estig az volt. Ugyan is elég csúnyán összevesztünk egy baromságon. Aztán azt mondta, hogy nem ért engem és, hogy köztünk mindennek vége, majd kiviharzott a házból.

Megráztam a fejem, elkergetve a gondolatokat onnan és megnyomtam a zöld gombot a telefonom képernyőjén.

- Szia picúr. – itt összeszorult a torkom, és emlékeztetnem kellett magam arra, hogy most rosszban vagyunk. És ez a megnevezés… Ahw…

- Szia. – mondtam, miután összeszedtem magam.

- Csak bocsánatot akarok kérni a tegnapiért. – mondta. De túl jól ismertem, ahhoz, hogy tudjam, már nem hihetek neki és a hangjában sem tükröződött semmiféle megbánás. A tesóm ott hallgatózott a telefonom mellett.

- Ezzel már elkéstél nem … – mondtam volna flegmán, de Leo kikapta a kezemből és a füléhez rakta.

- A hívott szám jelenleg nem kapcsolható! Kérem, a hívását ne ismételje meg többször, mert a testvérem boldog akar lenni – Ezzel letette, és én nem tudtam vele beszélni. Teljesen megőrült??? Ha nem lenne a testvérem már rég egy kútban feküdne! Normális ez ilyen? Végre rendezhettem volna a dolgaim, de nem…

Mielőtt megszólalhattam volna Hill átölelt és csak ennyit mondott:

- Boldogan, nélküle. Vele soha nem lehetsz boldog. – És igaza volt…A szomorú az, hogy még ezek után is remegnek a lábaim, ha hallottam a hangját. Ha most nem ülnék, összeesnék. De el kell vonatkoztatnom magam tőle és nem behódolni neki újra. Fájt, mert szerettem.

Aztán körbe vittem a táborlakókon a szemem. Mindenki minket bámult. Hoppá, lehet, hogy túl hangosan beszéltem? Elintéztem egy mosollyal az egészet, nem akarok rossz színben feltűnni előttük egyből az első napon.

 Még mindig volt 2 és fél óra az útból. Az utasok még mindig énekeltek. Nekem Chad után nem nagyon volt kedvem énekelni, így felvettem a pilóta szemüvegem, behunytam a szemem és pár pillanat múlva elnyomott az álom. Arra keltem, hogy Leó üvöltözik valakivel.