~ 2 - Leszállsz!

Mi mondtuk, hogy szerdán jön a rész. Későn ugyan, de itt van. Egész jól szórakoztunk az írása közben. Mi már most szerelmesek vagyunk ebbe a történetbe. :) Szeretnénk, ha kommentben kifejtenétek, hogy milyennek képzelitek el a főszereplő ikreket külső/belső tulajdonságokra. De nem húzzuk tovább az időt. :)

*Leona*

Elég feszült voltam az úton, mert soha nem voltam még - sem a testvérem - felügyelők, kormányzók vagy mik, táborban, vagy akárhol, ráadásul fáradt voltam, mert előző éjjel írtam meg a szobabeosztásokat, órarendet és más hasonló finomságokat. Azt hinné az ember, hogy ha már ilyen magas poszt birtokosa, legalább külön szobája lesz, vagy háza, de nem. Meg kell osztanunk a légkörünket egy csajjal, akit nem is ismerünk. Csak a nevét tudom: Marilyn Gonzales. Lehet, hogy kleptomániás, emós, vagy ne adj’ Isten sátánista.

A nagy szájú csaj ruhája

A hátsó sorban az a három picsa pedig csak nem bírta fékezni a nyelvét. Azt hitte, hogy a húgomtól kell félnie egyedül ezen a buszon. Amint a testvérem elaludt, egy szőke műhajas, szilikonos, plasztikázott szájú cica lehetett a „vezérük”. Rózsaszín melltartót, átlátszó pink has pólót, és picsanadrágot, viselt. A haját a válla mögé dobta, és így szólt:

- Ha az én testvérem merné kivenni a telefont a kezemből, miközben én telefonálok, én biztosan megütöm! – Magyarázta nagy büszkén.

Alig vártam, hogy leverjem a mosolyt a szájáról, de mivel türelmes ember vagyok, csak ennyit mondtam:

- Ha még egy cinikus megjegyzés érkezik a feletteseid viselkedésére este már a halakkal vacsorázol. – Ezzel eleresztettem felé egy kevésbé őszinte mosolyt. Erre mindenki nevetett, még a három szőke lány is.

Látszik rajtuk, hogy nem értik az emberi beszédet, vagy bármi mást. Nagyon pipa voltam, mert senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit csinálok, főleg nem egy olyan lánynak, mint ő és a kutyusai.

A lány felállt a 20 centis pink magas sarkújában, ezért nem láttam a fél arcát. – Hála a jó égnek! –

- Ne viccelj már, te töpszli kis szarkupac fenyegetsz engem? Ha ezt a barátom megtudja…- ekkor ébredt fel Izzy, mint azt hallottam a mögöttem összesúgó emberektől.

- Leszarom mit sírsz el a barátodnak. Én vagyok a főnököd a nyáron, és ha jót akarsz magadnak leülsz és befogod a pofádat! –Mondtam kicsit megemelve a hangomat. Szerencsémre a buszsofőrrel megbarátkoztam az út során, szóval vele nem volt gondom.

A testvérem mellém lépett.

- Mi baj van? Valami nem tetszik? – Kérdezte mosolyogva, egyik kezét rám támasztva. – Nyugi tesó, erre kár pazarolni a szót. - Vettem egy nagy levegőt és megfordultam, hogy leüljek. Az ikremnek igaza van. Persze azt hitte a ribik királynője, hogy ő nyert, és csak nem hagyta abba.

- Elég nagy baj lehet a táborral, ha két ilyen libát raknak be képviselőnek. – Na jó. Ennyi volt! Betelt a pohár!

- C-c-c. – Cuppogott Izzy. – Csak nem tanulsz, látod, csak nem tanulsz... – Mondta gonosz vigyorral az arcán és elindult lassan felé. Én megfogtam a karját és előre tornáztam magam a szűk buszon. Odaléptem a most már ülő lány elé.

- Okosan játsszál az életeddel kislány, mert könnyen lehet, hogy nem sokáig teheted! – Mondtam ingerülten, de nem kiabáltam. Ezen Izzy csak röhögött, a többiek meg kiguvadt szemekkel bámultak. A három cica pedig huhogott, mint egy zavarodott bagoly.

Előre mentem és megállíttattam a buszt. A kezembe vettem a mikrofont, hogy mindenki jól halljon.

- Figyelem, mert csak egyszer mondom el! – kinyittattam az ajtókat. –Akinek nem tetszik a rendszer, az nyugodtan szálljon le! Ha viszont itt maradtok, - mondtam higgadtan – válogassátok meg a szavaitokat, mert velünk senki nem beszélhet így! Legelőször a három fruska száll le! Mondd a neved kicsim! – Szóltam a szőkére. A lány előrehozta a haját és képmutatóan így szólt:

- Én ugyan nem. Szállj le te, ha nem tetszik az arcom. – Ennyi!! 

Letettem a mikrofont, és odamentem hozzá. Scotty mellett elhaladva hallottam, ahogy felcsattan egy vészjósló „hoppá”-t mond. Mikor a busz végébe értem visszakézből lekevertem a nagy arcú lánynak egy pofont. Csak mert jól esett, bár a szabály szerint nem üthetek meg senkit. De már elegem volt! Velem ne szórakozzon senki! Nyűgös voltam, fáradt, és haragos!

- Leszállsz! – Mondtam neki higgadtan, miközben a tekintetem az övét fürkészte. Fél, és ez jó! – gondoltam. – Leszállsz és gyalogolsz a táborig, vagy elmegyünk sétálni mi ketten, és teljesen véletlenül elhagylak útközben.

- Nem mered! – Mondta a lány.

- Mibe fogadsz velem cicám? – Megragadtam a haját, és intettem a másik kettőnek, hogy jöjjenek utánam. Kilöktem a lányt az ajtón és a többieknek is mutattam, hogy arra menjenek. Ők rémülten tipegtek barátnőjük után. Ennyire nem akartam bedurvulni, de nem volt más választásom. – Remélem, a séta alatt elgondolkodsz azon, hogy kell beszélni egy nálad idősebb emberrel, aki ráadásul a felettesed is. Valamint ha még egy rossz szót hallok rólam, vagy a testvéremről nem úszod meg egy piros kéznyommal és egy kis sétával! A csomagjaidat elvisszük, hogy biztosan a táborba gyere. Azt ajánlom, ne várj senkit, ugyanis mi vagyunk az utolsó busz a sorban. Jó mulatást! – Ezzel jeleztem a buszsofőrnek, hogy zárja be az ajtókat és induljunk. 

Mikor újra útban voltunk a tábor felé újra felvettem a mikrofont és kitaláltam valamit, hogy oldódjon a feszültség.

- Aki a buszon maradt – Mondtam halvány mosollyal az arcomon, hogy oldjam a hangulatot.  – Annak üdv a táborban! A szobabeosztást kitűzöm majd a régiónkba, amint megtudom melyik a mi szekciónk, és ahogy hallottam sok szép program vár még ránk. Szép nyarat! – Mindenki meglepetten bámult és mosolyogtak. Nem féltek tőlem, csak tiszteltek, ami hasznomra válik még.

Negyed óra múlva meg is érkeztünk a táborhelyre. Már mindenki ott volt. Egy csomó lány állt körül pár fiút, így gondolom ők voltak a One Direction tagjai. Mikor kinyíltak az ajtók az összes lány sikítva szaladt le a buszról. Hallottam, hogy valaki azt kiabálja:”Jövök szerelmem!” Más pedig, hogy „Louis, a szívem csak a tiéd” valaki kiabált olyat is, hogy „Tépj szét, én vad oroszlánom!”. Fura csajok, annyi szent. Tesóm és én még egy kicsit a buszon maradtunk.

- Miért borultál ki ennyire? – Kérdezte Izzy, mikor mindenki leszállt.

- Igazából már nem tudom. – Mondtam és elkezdünk nevetni. Csevegtünk kicsit a buszsofőrrel, elintéztem pár dolgot, majd mi is leszálltunk.

A tábor valami fantasztikusan nézett ki. Faházak tömkelege állt szétszórt kuszaságban és volt egy jó pár nagyobb hely, ami gondolom az étkező, táncterem, énekterem és hasonló feladatokat látnak el. Minden lakóház fából készült barna, lakkozott tönkház volt szintén fa tetőszerkezettel. Voltak kicsi zászlótartók a házak teraszainak gerendáira tűzve. Mindegyik tartóban 1 színes zászló lobogott. 4 színt számoltam össze, vagyis minimum rajtunk kívül még 3 képviselőnek kellett lennie. A lobogó szövetdarabkák mind egy színűek voltak. Volt zöld, kék, piros és citromsárga.

A tábor lakói mind be voltak zsongva. Ahogy a busz mellett álltunk hirtelen megjelent mellettünk a másik három képviselő. Egytől egyig kedvesek voltak és jó a humorukkal, szórakoztattak bennünket, bár mind idősebbek voltak nálunk. Nagyjából 26 éves lehetett a legfiatalabb a legidősebb megközelíthette a 37-et. Nem a mi korosztályunk, ezt meg is jegyezték, de szerintem jól megleszünk. Mikor elmentek összeszedni a sajátjaikat egyedül maradtunk, és nem tudtunk mit csinálni. Mindenki egy helyre összpontosított, a One Direction felé.

Arról beszélgettünk, hogy ki milyen típusú lány, vagy fiú lehet. A srácokat gyorsan lerendeztük. Akik nyál csorgatva rohantak a One Direction tagjai felé azok melegnek lettek titulálva. A lányokat nehezebb volt elemezni.

- Látod azt a csajt? – Kérdezte Scotty és egy kék pólós átlagos testalkatú, fekete hajú, laza lányra mutatott a tömeg közepén, aki nem ugrált fel-le. Könnyű volt észrevenni. – Na az a csaj normális! Holnap beszélgetni fogok vele!

- Szegény, pedig tényleg rendes lánynak tűnik. – Mondtam mosolyogva, amire a tesóm egy tarkón csapással válaszolt. – És látod azt? – Kérdeztem.

- Azt a sipákoló libát? Igen. Remélem nem őt osztottad be hozzánk, mert akkor én a tóban alszom!

A végén már-már sírva fakadtunk a nevetéstől. De sajnos az a helyzet, hogy mikor már kifogytunk a rajongókból nem volt kiről beszélni, és unni kezdtük az ácsorgást. Ha pedig Izzy és én unatkozunk, annak soha nincs jó vége. Lehetne újjal mutogatni ki kezdte - ő volt! - de lökdösődtünk és röhögve hemperegtünk a porban. Mikor volt alkalmam, hogy felálljak elfutottam, ő meg jött utánam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a tömeg felé rohanok, amit nem tudtam volna kikerülni így átfutottam rajta. Mindenkit félrelökdöstem. Sokan hisztizek és meglepődtek. Pár perc múlva kicsit zilálva megálltam, és körülnéztem, de sehol nem láttam a testvérem. Annyi időm sem volt, hogy felfogjam, hogy rám veti magát. Az világos volt, hogy ülünk és egymást fröcsköljük. „Fröcsköljük???” – Gondoltam egy újabb sokkhatásba merülve. Körbe néztem és a horizontig –ami nem lehetett olyan messze, mert ültünk- csak vizet láttam. Egy tó – gondoltam megkönnyebbülve. Szép átlátszó vize volt, így látni lehetett a kagylókat és az iszapot az alján. Szerencsére a tó partja sekély volt, maximum térdig érhetett, de a becsapódás akkor sem volt kellemes.

A tó

Pár pillanat múlva arra lettem figyelmes, hogy mindenki minket néz. Kicsit furán éreztem magam, de Izzyvel nevetni kezdünk. Egy idősebb, talán 50 év körüli férfi morcos arccal talpra állított minket és átkísért a tömegen, miközben mi vigyorogva álltuk a ránk tapadó szempárokat. Csurom vizesek voltunk.

Egy kisebb irodának használt helyre kísért minket. Azt asztalon ceruzák, tollak voltak sorba rakva, papírok valamiféle rendezetlen rendben az asztal különböző pontjain. A szobában sok könyv volt a polcokon, nyomtató és miegymás, ami a papírmunkához elengedhetetlen. Ami furcsa volt számomra, hogy sehol nem volt egy kép sem. Ha valaki eljön otthonról egész nyárra csak hoz egy képet a családjáról, főleg, ha saját irodája van. Ebből arra következtettem, hogy nem marad sokáig a hölgy, aki egy magas, fekete székben ült, és hasonló korú lehetett, mint az ember, aki behozott minket ide. Szigorú tekintete és ráncos arca volt. Ronda, barnás-zöldes kosztümöt viselt, vastag lencsés szemüvege mögött haragos, fekete szempár bámult ránk. Első gondolatként az futott át az agyamon, hogy vele sokat fogunk találkozni. A nő végigmért minket. 

Nem nyújthattunk valami szemet gyönyörködtető látványt, mert kurtán így szólt :

- Ejnye lányok, tudjátok mivel jár a rend felzavarása, ugye? – Mikor meg akartam szólalni 5 fiú lépett be a kicsi helyiségbe. Mind csak mosolygott, mikor meglátott minket.

- Senki nem mondta nekünk, hogy a tóban nem szabad fürödni. – Válaszoltam huncut ártatlansággal és a reakciókat figyeltem.

- Hol van a képviselőtök lányok? – Kérdezte a fekete hajú fiú mosolyogva.

- Mi magunk is képviselők vagyunk. – Mondtam neki halvány mosollyal az arcomon. Nem bírtam a pillantásukat. Úgy éreztem magam, mintha a lelkembe látnának.

- Már nem. El kell hagynotok a tábort, mert képviselőt megszégyenítő módon viselkedtetek. A legelső induló busszal elhagyjátok a tábort.– Mondta a ráncos szörnyeteg.

-  Kérdem én…– Higgadtan!  - Győzködtem magam. – Ön talán látta a saját szemével mit csináltunk, asszonyom?

- Legyen elég az, hogy képviselőt megszégyenítő módon viselkedtetek. – Megigazította a szemüvegét. Mellettünk az idős férfi ünnepélyesen bólogatott komor tekintetével.

- Megszégyenítő? Maga nem volt fiatal? Ilyen ráncosan fingotta ki az anyj…- gyorsan rátapasztottam a kezem Izzy szájára, és kérdően meredtem rá.

- Hülye vagy? – suttogtam alig hallhatóan. A nő kérdőn meredt rá, de - láthatóan a legidősebb fiú– megszólalt.

- Az nem bűn, ha valaki jól érzi magát. Nincs kétségem afelől, hogy csak azért művelték azt amit, hogy mosolyt csaljanak pár arcra.

- Ott a pont! – Mutattam rá az előttem megszólalóra.

- Ez nem mentség! – Puffogott a vénség. – Ha megengedjük, hogy az összes gyerek így viselkedjen…

- Nem vagyunk gyerekek! Bár nem úgy tűnik, de tudjuk, hogy mit csinálunk. – Mondta a testvérem haragosan. Rendesen kiakadt.

- Nem tudom látják-e az ifjú urak, de ezek a gyerekek veszélyesek a közbiztonságra. – A nő furán artikulálva beszélt, és lesütötte a szemét, mikor a srácokra pillantott. Tart tőlük.– Futott át az agyamon. Bármit mondok, a fiúknak kell címeznem, őket kell meggyőznöm. A vénasszony csak azzal foglalkozik, amivel a srácok nem akarnak.

- Hogy hívnak titeket? – Kérdezte az egyik srác cuki göndör fürtökkel.

-  Izzy vagyok, vagy szólíts Scottynak, nem máshogy! – Mondta a testvérem pajzán pillantást vetve a fiúra és folytatta – Ez a pici angyalka itt mellettem Leona, de a barátaink Leonak vagy Hillnek hívják. – Mondta lekezelően. Ő így pasizott. Magát előbbre valónak találta nálam.

- Örültem! – Mondta a fiú és megcsókolta a tesóm kezét. Tetszik neki – gondoltam.

- Én is, bár jobban örültem volna, ha más körülmények között találkozunk. – Ezzel egy bosszús pillantást vetett a vénségre, aki meg sem szólalt, csak a papírjaiba temetkezve ült a székében. A testvérem pillantása elárult mindent. Mintha a szeme azt mondta volna, hogy „mi győztünk”. És ez így is volt.

- Nos, most, hogy ezt lerendeztük mehetnénk enni, nem gondoljátok? – Mondta a szöszi srác, aki nem nagyon foglalkozott vele, mi is történik valójában idebent és amellett a fiú mellett állt, akit a szememmel már egyszer levetkőztettem. Már a pólón keresztül is láttam, hogy piszkosul jó teste van.