~ 10. - Ez nem én vagyok.

Hali every1! Itt az új rész, itt az új élvezet. Harry bevetette magát, míg Zayn elkezdett kavarni és akkor még Sallyről nem is beszéltem. Szóval nagyon remélem tetszik és, hogy kedvetekre tettem Napsugarak! :) 

Egyébként megvan a több mint, 1000 oldal látogatás és nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki olvas minket hétről hétre!! Nélkületek nem csinálnánk! :)

Olyan tökéletesek voltunk együtt, úgy összeillettünk, úgy tűnt az örökkévalóságig együtt leszünk. Amikor először találkoztunk a kávézóban, amikor elkísért edzésre, majd én is őt. Ahogy csókolt, ahogy megölelt, ahogy rám nézett, ahogy rám szólt, ha rám jött az 5 perc. Amikor sírásig röhögtünk egymás bénázásán a konyhában, aztán amikor a Szerelmünk lapjai-t néztük és a végén szintén könnyezésig nevettünk. Amikor reggel az ágyba hozta a reggelit és este a vacsorát. Amikor megcsikizett a kertben én pedig megkergettem egy cipővel. Annyira hiányzik. Hiányzik a nevetése, a hangja és minden hozzá tartozó dolog.

A plafont bámultam és dobáltam a babzsáklabdát a fehérre mázolt plafonnak. Aztán egy sikítás hallatszódott nem is olyan messze, feltételezem a szekciónkból, így letöröltem az arcomról az időközben kiszökő könnyeket. NEM sírtam, csak a lelkem így mutatja ki a veszteséget. Ez tény. Szóval felvettem a Vans cipőmet és kirohantam az ajtón, majd a hang irányába kezdem szaladni. Hamar rájöttem, hogy Sally Baba sikongat. Feltűnési viszketegség, semmi más. Majd arra is rádöbbentem, hogy köze van ehhez a másik felemnek is, Leonak, hogy miért? Láttam felállni egy ház lépcsőjéről Niall-al együtt, és közben nevettek. Mit követtek el? Az kis időn belül kiderült számomra. Ugyan is Sally drága fújtatva, vérig sértve és sírva nyüszített az ablakon keresztül. A táborlakók kiröhögték vagy megdobálták, míg a barátnői odaszaladtak hozzá és megölelgették. De a rózsaszín ribi tovább sírt. Aztán az öregasszony - igen, a barátnőm, az igazgató - ment, hogy felgöndörítse az ügyet. Kiderült, hogy valaki szemetet szórt szét a házában.

És, ha szemét, akkor ki más mint én, ugye ez számára logikus. Csak mert én ganéztam utloljára, nem azt jelenti, hogy én is tettem - az egyébként vicces csínyt. A pár nap alatt jól megismert úton közeledtem a dédivel az irodája felé. Mintha haza értem volna, konkrétan. Lecsapta magát a székére én pedig csak karba tett kézzel, kissé sértődötten álltam előtte. Az milyen már, hogy, ha valami történik a táborban az én hibám? Miért? Magyarázza már el valaki. Miután bevetettem az angyali Izzy fejet és kibeszéltem magam az egész szituból, megkérdezte, hogy van-e sejtésem az ügyről. Nem nem volt... Amíg én benn voltam híre ment a dolognak, így amikor kiértem, kb. egy 20-30 fős csoport fogadott és kérdezgették, hogy "na, mi volt?" vagy "tovább kell takarítanod?" esetleg "nagyon a szívébe zárod magad". Hát igen, ez van, de erről a sztoriról tényleg nem tudtam, kivételesen. Láttam pár ismerős arcot a tömegben, velük lepacsiztam, majd elindultam utamra.

Meg kerestem a nővéremet, majd odébb rángattam a karjánál fogva egy lány elől, akivel éppen nagy beszélgetésben volt.

- Megérdemelte. - Mondta, miután megkérdeztem, hogy mire volt ez jó. Ő elmondta az egész sztorit én pedig csak bólogattam és néha aháztam egyet megértésemet kifejezvén. A végén fürkésző tekintettel várta a válaszomat.

- Hú. - Nyögtem ki pár másodperces hallgatás után, mert ennyi kellett a sok információ felfogására. Aztán odalépet mellém Harry.

Már csak ő hiányzott, éppen most dobtak 2 éves kapcsolat után, mire jön ez a göndör félisten és elcsavarja a fejem. Ez nem én vagyok. És csak azért félisten, mert még nem a pasim, majd akkor kap teljes uralmat.

- Beszélhetünk? - Kérdezte komoly arccal. Ejj, nem szeretek komolyan beszélgetni. Manapság elegem van ebből.

- Felőlem. - Mondtam kurtán.

- Szóval lenne egy kérésem. - Én egyik lábamról a másikra helyeztem a súlypontomat, jelezve nem nagyon érek rá, lassan rajzom lesz. De nem folytatta, csak komoly arckifejezéssel meredt rám.

- Elmondod még ma, vagy mehetek végre? - Kérdem egyik szemöldököm felvonva.

- Azt szeretném, ha segítenél írni egy dalt és azt mondta a diri, hogy te dalszövegeket írsz hobbiból. - Mi van? Nekem kéne segítenem neki? Ő a sztár, fel tud bérelni valami szöveg írót, nem? Ahhjj...

- Ezt meg tudjuk később beszélni? - Ez egy jó taktikám, elígérkezek máskorra, majd elfelejtődik az egész. De úgy tűnt komolyan gondolja és győzködni kezdett. Végül beadtam a derekam és mondtam, hogy odaadok neki néhány szerzeményt és döntse el milyen stílusú kell neki. - Egyébként, minek neked dalszöveg?

- Mert kell. - Egész rövidre zártad magadban öcsém. Nem akartam tovább kérdezősködni, csak nyugtáztam magamban, hogy még ezért számolnom kell Hazzával. Aztán mentem utamra, vagyis mentem volna, ha meg nem ragadja a felkaromat és vissza nem ránt hirtelen maga elé. 

- Köszönöm. - Mondta mélyen a szemembe nézve, a tekintete a lelkemig hatolt és olyan volt, mintha minden titkomat most akarná kiolvasni a szememből. Remélem nem sikerült neki, mert nem lenne jó ha tudna bármit is.

- Elengedhetsz. - Utaltam a méretes tenyerére, amit a jobb felkaromnak szorított. Elengedett én pedig, se puszi, se pá, otthagytam.

Hát a rajz sem volt túl élvezetes. Persze, hogy Zayn miatt. Nem mertem rá nézni, azonban ő amikor csak tehette velem foglalkozott vagy engem nézett. Már két ember van, akit kerülök a táborban, ő és a diri. Rajz után Zaynt láttam kilépni a teremből és utánam rohanni, de én kicseleztem és bebújtam egy két ház közötti kisebb utcácskába és vártam amíg elrohan mellettem, utánam kutatva. Nem akartam vele beszélni, akár mennyire is tetszik nekem, nem fogok rettegésben élni mellette. Azt hiszem ez a tábor nem nekem való.

Aztán megláttam, ahogy Sally smárol Liam-mel az udvar kellős közepén, úgy, hogy mindenki jól láthassa. Nem úgy volt, hogy van pasija?