15~...elintéztem, hogy már csak keresztapa lehessen...

Bocsi, bocsi, bocsi a késésért. Végül itt vagyok, és újabb csudi részt hozok. Nem szaporítom a szót, tudjátok, mi a szitu. Jó szórakozást ;). ~ Kitti

*Leo*

Szépen leparkoltattam Sallyt az ajtó előtt, és bementem a tesómhoz. Egy szónak is száz a vége, pocsékul festett, bár kevésbé, mint ahogy a srácoknál láttam. Bután bámult le az ágyáról. Én mosolyogva becsuktam Sally orra előtt az ajtót, és odafordultam Izzyhez.
    - Mivel te kiengedted Gonzalest - kezdtem a mondatot - valakinek meg kell keresnie. Nos.. Mivel nekem most van egy befolyásolható kis libám, én állok nyerésre.
    - Mi van? Te mit szedsz? Mond el lassabban, és más nyelven, hátha értem. - Lekászálódott az emeletes ágyról.
    - A helyzet az, tesókám - megfogtam a vállát - mivel te engedted szabadjára az állatkámat, akit jogosan zártam be, neked kéne megkeresni.
    - Már pedig én nem fogom. Így több a hely. - Mondta, és elnyúlt "Samara" ágyán.
    - Sejtettem. - drámai szünetet tartottam - Ezééért versenyt hirdetek. Akinek a csapata hamarabb megtalálja a szörnyet, bármit kérhet a másiktól, természetesen egyszeri alkalomra szóló dolgot, amit a vesztesnek kötelessége teljesíteni.
    - És ha nem teljesíti? - Kérdezte.
    - Ez esetben büntetést szabnak ki rá a nyertes csoport tagjai.
    - Te teljesen hülye vagy. Azt hiszed, megnyered, csak mert veled van Sally? - Elnevette magát. - Ez olyan, mintha nekem lenne egy leguánom.
    - Ó nem... Sally nem az enyém. Én kijelölök melléd 2... hogy úgy mondjam segítőt. Te is ennyit jelölhetsz ki nekem. 3 fősek a csapatok. Én Sallyt és Harryt jelölöm melléd. - Eldöntött fejjel vigyorogtam.
    - Hát így állunk. Jó. Én kijelölöm melléd... Mondjuk a mentőssrácot. És Niallt.- Elakadt a szavam. Nem gondoltam át... A mentős srác? Niallnak megszoktam a közelségét, de hogy segítséget kérjek attól az ijesztően jóképű fiútól kicsit aggasztott.Sarkon fordultam, és kinyitottam az ajtót. Sally belépett.
    - Sally, Izzynek fogsz segíteni megkeresni Marilynt, aztán megkapod a jutalmad. - A lány idegesen mosolygott és bólogatott a jól megszokott stílusban és ruhákban.
    - Mikor indulunk? - Kérdezte Scotty.
    - Fél óra múlva. Én szólok Harrynek. - Elindultam kifelé már kicsit gyorsabban az utóbbi időkben nyújtott sebességemnél.
    - Oké, én összeszedem a srácokat. - Mondta Iz, és elstartolt mellettem. Egy pillanatra

Leo ruhája

megállt és Sallyre mutatott. - Te maradsz. Őrizd a házat.
Mikor letelt a fél óra, mind a ketten felszerelkezve egymáshoz vezettük a kísérőinket. Egyikünk sem örült a csapatának, de nem visszakozhattunk, mert egyikünk sem szeret veszíteni.
    - Mi vagyunk a rózsaszín sündisznócskák. - Vigyorgott Sally, mielőtt jelt adtak volna az indulásra. Mikor megszólalt a harsona elindultunk két különböző irányba. Izzyék a főút, mi meg a tó felé. A kezdeti lendület pár lépés után alább hagyott, mikor kezdtem érezni, hogy lüktet a lábam, így szép lassan indultunk tovább. Először a tavat jártuk körbe, benéztünk minden bokor mögötti padhoz, és kiabáltunk. Mikor már meggyőződtünk, hogy nincsenek a táborban, bevetettük magunkat az erdőbe. Szép lassan sétáltunk és kiabáltunk, de a fiúk egyre gyorsabbra fogták az iramot, én meg már fáradtam. Akkor már egy jó ideje felfelé gyakoroltunk és szorította a cipőm a kötésem.
    - Álljunk meg egy picit, mert fájok. - Mondtam és leültem egy kivágott fatörzsre, ami hajdan egy nagyon öreg fa része lehetett, mert tele volt gyűrűkkel.
    - Megnézem! - Mondta a mentős, és odasietett hozzám. Kikötötte a cipőmet miközben én szúrós szemmel bámultam és elhúztam a lábam.
    - Nekem is van szemem. Megoldom. Pihenj. - Mondtam és folytattam, amit ő elkezdett. Itt teszi nekem a szépet, de éjszaka megfenyeget, mikor egyedül vagyok??? Na neeeeem!
    - Nem vagyok fáradt, megvizsgállak! - Mondta és a lábam után kapott.
    - Ne érj hozzá! - Mordult rá Niall. - Nem akarja. Megoldja egyedül. Nagylány. - Mögém állt és gyengéden a vállamra tette a kezét.
    - Ki vagy te, hogy megmondod, hogy mit csináljak? - A mentős felállt. Csak ott ne veszekedjetek, ahol én is ott vagyok! - Gondoltam, mert a mai nap a sok gyaloglás után egy kettőre elkap a gépszíj.
    - Ki vagy te, hogy nem teszed, amit mondok? - Kicsit megszorította a vállam. - Kicsim, ha bármi kell, csak szólj. - Puszit nyomott a hajamra és végigsimította a karom, majd odébb ment egy fa mellé. Lehúzta a sliccét és a fa törzse felé fordult. A másik srác kérdőn bámult rám. Elég bután festett.
    - Kicsim...Hmmm... Ugye tudod kicsim, hogy jössz nekem egyel. - Akkor már levettem a cipőmet és nézegettem a sebem.
    - Te nem hívhatsz így, és nem jövök neked semmivel. Örülj, hogy tudsz még járni a múltkori éjszaka után. Ha nem mentelek ki, Niall eltöri mindened, amiddel hozzám értél. - Ez nem biztos, hogy igaz, sőt... De azért jó, ha azt hiszi, hogy félnie kell.
    - Óóó, dehogynem jössz. Nem te mondod meg, melyik jóságos tetteddel váltottad ki az ígéreted. Én kérem, ami nekem jár. Méghozzá most kérem! - Mondta és megragadott a

karomnál fogva. Felráncigált és erőszakos csókot nyomott az ajkaimra és fogdosni kezdte a fenekem. Én megpróbáltam ellökni magamtól, de nagyon erősen szorított. Mikor találtam egy kis helyet a lába között, hogy tökön rúgjam mindig összezárta a lábát és képtelen helyzetbe kerültem. A keze lassan kúszott fel a pólóm alatt, így még biztosabban tartott. A fejemet is megpróbáltam elfordítani, de olyan erősen fogott a tarkómnál, hogy megmozdulni nem bírtam és úgy éreztem soha nem lesz vége annak a borzalomnak, de hirtelen leszakadt rólam és már csak annyit láttam, ahogy valami bunyóféle alakul ki a fák között az avarban. Ez eszméletlen! A mentős rám van kattanva, Niall túljátssza a szerepét és még a versenyt sem nyerjük meg. Amilyen gyorsan csak tudtam közéjük férkőztem és leállítottam őket. Mind a hárman lihegve álltunk az erdő kellős közepén, nekem meg még a fél cipőm is hiányzott.
    - Többet nem állunk meg! - Közöltem velük és a mentős felé fordultam. - És te nem jössz velünk. - Tájékoztattam és egy jól irányzott rúgással elintéztem, hogy már csak keresztapa lehessen, mire ő a heréit markolja fennhangon nyavalyogva a földre rogyott, Niall pedig mögöttem röhögött. - Indulás! - Utasítottam. Megindultunk tovább a dombon és út közben felkaptam a fatörzs mellett hagyott cipőmet és levettem a másikat is.
    - Vigyelek? - Kérdezte Niall, miközben és a földet néztem, hogy bele ne lépjek valamibe mezítláb. Ne hogy már az egyik lábamon van, a másikon nincs cipő? Nem mellesleg nem fogom végigszenvedni az utat. Így biztosan nem nyomja az ujjam semmi.
    - Nem kell köszi. - Mondtam mosolyogva, de az előbbi és az éjszakai viselkedése, nameg a csókok nem hagytak nyugodni. - Niall. - Drámai szünetet tartottam.
    - Mondjad.
    - Miért? Mármint, hogy... Miért csókoltál meg? Miért jöttél ki utánam éjszaka és miért mentél neki most a srácnak? - Kérdőn néztem fel rá. A hajába volt egy kis avar a verekedés miatt, amit mosolyogva kiszedtem.
    - Mert szükséged volt rám.
    - Igen bő válasz. Akkor úgy kérdezem, hogy miért törődsz azzal, hogy nekem mire van szükségem? - Na ebből másszon ki.
    - Nem tudom. Tudod az első benyomásom rólad az volt, hogy nem vagy normális, de mikor megláttalak a diri előtt teljesen szétázva és hallgatva ahogy rizsázol valami megváltozott. Azért mentem a tóhoz, hogy meglássam, milyen vagy valójában.
    - Miért érdekelt? Ugyanolyan vagyok, mint az ikrem.
    - Nehéz eset vagy. - Mosolygott. - Az ikred nem te vagy. Te tetszel nekem, nem ő. - Nenenenene! Ettől féltem. Mondjuk gondoltam, de akkor is! Neeee már. Én ezt nem hallgatom tovább! Nem szabad, hogy tetsszen! Eddig minden pasival csúnyán megszívtam.
    - Ouh.. Hát... MARILYYYYYYN! - Nem akartam ezt a témát szajkózni, most nem, nme mellesleg Mary sem volt még meg.
    - Tereled a témát.
    - Tudom. Szánt szándékkal. Gyere, induljunk vissza. - Mondtam és megindultam lefelé.
    - Ha te nem szeretsz...
    - Te sem szeretsz. Csak tetszem neked. - Szögeztem le egy csöppet feszülten.
    - Igaz. Akkor szakítsunk. - Mondta meglepő könnyedséggel.
    - És akkor jönnék neked egyel. Nem, kösz. Elég volt az adósságból.
    - Oké, te tudod. - Mosolygott.
    - Igen! Én... A k*rva életbe! - Káromkodtam és lehajoltam, hogy megnézzem mibe léptem bele. Hát természetesen egy illyen kis szúrós gömbölyű izébe. Fájdalmasabb dolgot nem találhattam volna az erdőben. - Tudod mit? Leszarom Gonzalest! Ha megmurdált az sem érdekel! humusz lesz belőle, a humusz pedig jó, így hát hasznosabb holtan, mint élve.
    - Most mit hisztizel? Vedd fel a cipődet. - Mondta Niall és a lábamra mutatott. - Nem hiszem, hogy jót tesz a sebednek az erdőtalaj.
    - Nem te mondod meg, mit csináljak! Én most haza megyek. - Kiborult a bili. Nem volt jó kedvem, de ez bárkivel megesik...
    - Igenis, főnökasszony! Fusson el a problémák elől és úgy minden könnyebb, jól látja! - Flegma volt. Utálom, hogy beszél velem??? Idegállapotom az egekben, és ő mer így beszélni? Megálltam, oldalra fordultam és pofán csaptam.

    - Ne merj így beszélni velem! - Meglöktem a mellkasánál.
    - Hogy hogy ne merjek? Mit csinálsz velem? Otthagysz a tó közepén? - Ekkor már úgy éreztem, hogy sírva fakadok az idegbajtól. Nem feltétlenül jövök ki gyorsan a sodromból, csak ha rossz napom van és ez egy rossz nap volt. Ez kiütötte a biztosítékot.
    - Te utolsó, aljas féreg! Előre tudhattam volna, hogy nem vagy különb semelyik férfinál! Ha rajtam múlna felőlem megfulladhatnál. Még talán segítenék is! - Hozzá vágtam a cipőmet, majd miután felvettem elkezdtem lefutni a dombról, de ekkor már a stressz és a lábam miatt könnyek szöktek a szemembe. Azokban a percekben semmi más nem járt a fejemben, csak hogy mekkora szemétláda Niall és hogy haza megyek, amint lehet. Mikor a fájdalom ki tudott zökkenteni a gondolatmenetemből láttam, hogy a kötésem át van ázva. Ez természetesen még egy kis olaj volt a tűzre, így idegbetegen, káromkodva, könnyektől nedves arccal úgy ahogy volt földhöz vágtam a cipőimet és a táskámat. Szétcincáltam a táskám csatját és kerestem benne egy kis kötszert. Kibontottam az újat és egy rántással letéptem magamról a régit, amitől még egy adag könny szökött a szemembe. Felhúztam a lábaim és egy zsebkendőt nyálazgattam és azzal törölgettem a lábujjam, mert elméletileg
az emberi nyál jó baktériumölő, így azzal mostam ki a sebet, ami piszkos volt és felszakadt. Talán több tíz percig ott ültem és törölgettem az ujjam, de nekem ilyenkor kell az az idő, hogy kicsit lenyugodjak.
    - Héj, ne sírj! - Niall hátulról átölelt.
    - Hagyj. - Megráztam magam. Engedett a szorításból és lehajtott fejjel mellém ült.
    - Amit mondtál... Minden szavad igaz volt? - Gondolkodtam egy percig. Akkor még úgy éreztem.
    - Nem tudom.
    - Értem. Én nem akartalak kiakasztani. Komolyan. - Mondta és megérintette a vállamat. Volt benne valami vigasztaló, de tekintve, hogy nem szeretem, mikor hozzám ér, nem volt benne semmi kellemes.
    - Jó.
    - Ezt fogod csinálni? Rám sem nézel és nem mondasz semmit? Bocsánatot kértem. Legalább értékelhetnéd.
    - Jó. - Mondtam és kötszert kötöttem a fájós ujjam köré.
    - Miért csinálod ezt? - Maga felé fordított. Egy szót sem szóltam. - Mit akarsz elérni ezzel?
    - Semmit. - Mondtam duzzogva, bár nem sok okom volt hisztizni.
    - Jó semmit, rendben. És mit fogsz csinálni miután lekezelted magad? - Ő sem volt valami nyugodt.
    - Haza megyek.