~ 4. - 'Elejtetted a nadrágodat!'

Itt is az új rész. :3 Ééééés köszönjük a több mint fél ezer látogatót, és a kommenteket/véleményeket amiket nem csak itt, a blogon kapunk. Nagyon-nagyon jó érzés, és ilyenkor jön rá a blog író, hogy van még keresni valója itt. Akkor most a köszönetnyilvánítás után, írok pár fontos tudni valót a részről. Ez Kitti remekműve, és ebben a részben kicsit Leo lelkébe láthattok. Szerintem az is fel fog tűnni, hogy az 1D tagjai kicsit másképp viselkednek, mint a való életben. Az is lejön a részből, hogyha nyári táborba mentek, ne nagyon fürödjetek éjfél után a tóban, mert megfagytok. De nem is húzom tovább az időt, olvassatok/kommenteljetek és jövő hét szerdán újra találkozunk. ~Reaa :)

*Leona*

          -          Segítség! – Kiabálta valaki a vízből.

          -          Fényt!! – Ordibáltam, miközben vak sötétben a tó felé futottam mindenkit félre lökve. – Kapcsoljatok már egy kibaszott lámpát!!

Mikor eljutott az agyukig, hogy valaki megfulladhat a tóban, én már levettem a cipőm és a pólóm. A hatalmas reflektorok csak azután villantak fel, hogy levettem a nadrágomat is és a vízbe ugrottam. Mindenki rémülten állt a tó partján, Izzy pedig röhögve szedte össze a ruháimat. A tó vize túl hideg volt, hogy egy szál alsóneműben úszkáljak benne, de muszáj volt. A vízben senki nem volt. A hangját sem hallottam. Scotty utánam kiabált. Mikor visszafordultam, láttam, hogy egy talpig vizes fiú törülközőbe csavarva fagyoskodik, Sally pedig csak ölelgeti. Kurva jó! Mi a francért kért segítséget, ha ki tudott mászni?? Gyorsan kiúsztam a partra. Mikor a kezét felém nyújtotta nem láttam az arcát, mert háttal állt a reflektornak, de elütöttem magam elől, és egyedül vergődtem ki a partra csurom vizesen, csontig fagyva. Ráadásul fehérneműben, megvilágítva a reflektor által. Mindenki kuncogott, csak a fiú nem, aki mint utólag kiderült, mikor a fénybe nézett, az a szőke srác volt, akiért Sally úgy oda van. Levette a törülközőt a válláról és felém nyújtotta, én pedig egy mozdulattal kikaptam a kezéből és az arcába dobtam.

        -             Mi a picsáért kértél segítséget, ha ki tudtál jönni? Egyáltalán mit keresel itt? – Kérdeztem felháborodottan, és körbe néztem. – Puta vida!, Ti meg ne röhögjetek, mert bennetek annyi nem volt, hogy egy kibaszott lámpát felkapcsoljatok! – Visszafordultam a szöszi felé, aki mosolyra fakadt. – Ha nem tudsz kimászni, és én nem ugrok be, neked véged! Ha nem fulladsz meg, megfagysz! – Ordibáltam vele, hogy lehervadjon a mosoly a szájáról. Kurvára nem volt vicces! Remegtem a hidegtől. A kezeimmel kicsit megdörzsöltem a karjaimat, hogy valamennyire felmelegítsem magam, majd mérges léptekkel Izzy felé mentem és kikaptam a kezéből a ruháimat.

        -          Köszi Izzy, nagyon cuki vagy! – Mondta. Én mérgesen ránéztem. – Jól van na! – Mondta, majd utánam jött. – Hát ez kész! – Vigyorgott, miközben visszavettem a pólómat. – Képes voltál beleugrani ebbe a hideg tóba! Bravó! – Mondta ironikusan.

        -          Mi a francot csináltam volna? És ha nem tud úszni?

        -          Egy szál fehérneműbe, te kis hülye? – Kérdezte mosolyogva, majd átkarolt az egyik kezével. – Mindegy is, a lényeg… - Itt elhallgatott és a fiúra nézett, aki kocogva, vizesen odajött hozzánk. Megfordultam, mielőtt megszólalhatott volna, de megfogta a karomat és durván visszarántott.

        -          Várj már! – Kérlelt és maga elé fordított. Izzy eddigre észrevétlenül elosont és hallottam, hogy a többieket a házuk felé tereli.

        -          Mégis mire? Várj, kitalálom! Hirtelenjében lábon lőttek, de mire megnézem, addigra begyógyul? – Kérdeztem mérgesen és próbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem engedett el. – Hagyj! – Utasítottam, de ő csak mereven bámult engem hatalmas, tengerkék szemeivel. Keze egyre erősebben szorította a karom. – Hallod? Ez fáj! Hé…Ne, auuu.

        -          Elengedlek, ha végighallgatsz. – Mondta ugyanazzal a megtörhetetlen, határozott pillantással.

        -          Jó.. – Mondtam halkan. – Csak engedj el! – Rohadtul fájt, mikor elengedett. Megdörzsöltem a kezemmel, ahol megszorított, hátha kicsit jobb lesz. Elmosolyodott.

        -          Nem akartalak megijeszteni. – Mondta halkan kuncogva.

        -          Most meg mit nevetsz? – Kérdeztem, miközben remegtem a hidegtől. Több időt töltöttem el a vízben, mint amennyit ilyen későn szabadna és valószínűleg a szám is lila lett.

Mikor elhalt a zaj a lámpát lekapcsolták és korom sötét lett.

          -          Azt hittem Sally ugrik be.

          -          Nagyon rád van akaszkodva az igaz, de addig állj fél lábon, amíg ő megmozdítja a kisujját bárkiért is.

Megfogta a karom ott, ahol azelőtt megszorított és lágyan a vállamra terítette a törülközőt. Sétálni kezdtünk a sötétben. Csak akkor láttam, hogy a szöszi ruhája csurom víz, és ajkai neki is lilák, mikor elmentünk a banya irodája előtt, és az ablakból halvány fény vetült ki az udvarra.

          -          Csurom víz vagy. Te, szét fogsz fagyni. – Mondtam, mikor észrevettem, hogy ő is vacog.

          -          Te pedig bugyiba és pólóba vagy. Ki járt rosszabbul? – Nevetett. Nem láttam belőle semmit, csak a fagyott ujjait éreztem a karomon. Nem bízik meg bennem. Azt hiszi, nem hallgatom végig.

          -          Még nem végeztél. Mit akarsz még elmondani? – Kérdeztem tőle, miközben próbáltam magam kiszabadítani a kezéből.

          -          Honnan veszed, hogy bármit is mondani akarok neked?

          -          Fogod a karom. – Vágtam rá egyből.

          -          Hahaha. Ez ok arra, hogy beszélgessek veled? – Kérdezte és elengedte a kezem. – Így megfelel hölgyem? – A hangjában semmi barátságos nem volt. Hülye bunkó! Levettem magamról a törülközőt és haragosan a kezébe nyomtam. – Várj már!

          -          Mire? Rád, uram? – Mondtam ugyanolyan hangon, ahogy ő beszélt velem az előbb. Na ne hogy már azt képzelje, hogy én is Sally vagyok. – Hagyj békén. Nincs mit mondanom.

          -          Nekem van. – Mondta. A szemem egyre inkább hozzászokott a sötéthez. – Figyelj! Még a nevemet sem tudod. – Odajött hozzám.

          -          Délután bemutatkoztatok. Emlékszel? Sally arról a rossz lányról panaszkodott neked, aki leküldte a buszról. Gondolkodj, meglesz az. – A srác teljesen higgadt maradt. Nem mertem neki azt mondani, hogy tudom a nevét, mert nem voltam biztos benne, hogy hívják.

          -          Niall vagyok. – Mondta és jobb kezét felém nyújtotta.

          -          Nos, Niall. Ha legközelebb fürödni szeretnél a tóban és én véletlenül ott vagyok, kérlek, szólj, hogy csak te vagy az. – Mondtam, majd megfordultam. Megint elkapott, de most nem szorította meg a karom.

          -          Már tudod a nevem. De én nem a tiédet. – Mondta, majd elengedett. Gyorsan tanul.

          -          Nem is fogod. Jobb ez így, hidd el. Más valami? Szeretnék felöltözni.

          -          És ha el akarom mondani, hogy ki volt olyan bátor és utánam vetette magát a hideg vízbe? – Kérdezte és rám mosolygott. Csodás szemei voltak.

          -          Mond azt, hogy az a hülye lány volt, aki hasonlít a másikra. Jó éjt. – Választ nem várva sarkon fordultam és dühösen lóbálva a kezemet, nagy léptekkel elindultam valamerre.

          -          Elejtetted a nadrágodat. – Kiabálta utánam.

          -          Szuvenír! – Kiáltottam vissza, majd észrevettem egy sárga zászlót az egyik házon.

Kis időbe beletelt, hogy visszataláljak a 13-asig, mert háromszor eltévedtem, de végül megtaláltam. Mikor beléptem Mary felállt és elkiáltotta magát.

                      -          Itt van!!

                      -          Ne, Gonzales, ne kiabálj. – Mondtam és befogtam a fülem.

Izzy pizsije

                      -          Enyje, kislányom! Kezdesz olyan lenni, mint a húgod! Késel otthonról, és meztelenül fürdőzöl egy idegen fiúval. – Mondta Izzy fennhangon, majd nevetett.

Leo pizsije

                      -                     Bocs anya, de ha már kiköttették a vizet itthonról valahol meg kellett fürödnöm. – Nevettünk. Mikor Marlynre néztem kis mosolyt láttam az arcán. – Ne félj nevetni, ha viccesek vagyunk. Nem eszünk meg. Az emberhús nem olyan finom, mint a többi. – Ezen elnevette magát. Hála a jó égnek! Így már sokkal inkább tűnt egy ijesztő, nevető lánynak, mint egy horrorfilm szereplőnek. Furcsa nevetése volt. Hatalmas levegőket vett minden egyes „hehehehe” után. Mi Scottyval ezen nevettünk. Vagy fél órán keresztül szakadtunk a semmin. A nevetést egy kopogás zavarta meg. Hirtelen mindhárman abbahagytuk, és komolyan egymásra néztünk, majd kuncogni kezdtünk. Én elindultam fürödni. Már tele volt a kád, mikor bementem a fürdőbe. Egyből az jutott eszembe, hogy Gonzales csinálta. A testvérem nem volt gondoskodó típus. Szeretet és én is őt, de nem olyan fajta, aki kimutatja az érzelmeit. Meztelenre vetkőztem, és beleálltam a fürdőkádba. Mindenem bizseregni kezdett, mikor megéreztem a meleget a bőrömön. Mikor belefeküdtem úgy éreztem, mintha menten el tudnék aludni, de jobban izgatott, hogy odakint mi folyik. Hallgatóztam egy kicsit, és ki tudtam venni pár dolgot.

                      -                     ….fürdik. Kikötötte, hogy nem akar látni egy darabig. – Mondta a testvérem. Az a nyöszörgés, ami a magas c felett volt már, gondolom Gonzlesből jött.

                      -                     Beszélnem kell vele. Valamit…

                      -                     Mondom! Fürdik. Remélem nem lesz beteg csak azért, mert te olyan hülye voltál és beleestél a tóba. – Hallottam egy ajtócsapódást.

                      -                     Izzy! Ki volt az? – Kiabáltam ki a testvéremnek.

                      -                     Csak a vénasszony. Azt mondta, hogy villanyoltás van. – Rezzenéstelen szemmel hazudik. Legalábbis biztos nem rezdült meg a szeme, a hangjából ítélve.

                      -                     Ja jó. – Mondtam, majd gyorsan megmostam a hajamat. Pár perc múlva kimásztam a kádból és felvettem a pizsimet. Imádtam a pizsamám, de egy hátránya volt. Az egybe részes cuccot teljesen le kell hámozni magadról, mielőtt elmész pisilni.

Kint a lányok már ágyban voltak és Disney csatornát néztek, mikor kijöttem a fürdőszobából. Valami értetlen mese ment rajta. Egy pillanatra odanéztem és az egyik gyereknek háromszög feje volt. HÁROMSZÖG!! Lefeküdtem, magara húztam a takaróm és pillanatokkal később már el is aludtam.

Reggel arra ébredtem, hogy kukorékol a kakasom. Kinyomtam a telóm, és nyújtózkodva felkeltem. Mivel még csak 7 óra volt nem keltettem fel a lányokat, mert az ébresztő csak később van. Gyorsan felkaptam a futós cuccomat és halkan kilopóztam a házból. Vettem egy mély levegőt és elindultam a tóhoz. Kora reggel a levegőnek olyan illata volt, mint egy kiadós eső áztatta erdőnek pirkadatkor. Őszintén meg voltam lepve, mikor észleltem, hogy betegségnek semmi nyoma bennem. Mikor odaértem a parthoz, végignéztem a mozdulatlan víztükrön, amin fehéren csillogott a nap. A meleg simogatta az arcomat, a madarak csiripeltek, és a szellő selymesen fújt. Ugráltam egyet-kettőt, majd elkezdtem körbefutni a tavat. Alig telt el két perc, hallottam, hogy valaki mögöttem zilál. Hátra sem tudtam nézni, már ott volt mellettem. Egy srác volt a csoportunkból. Önelégülten elvigyorodott.

                      -          Ha beleugrok a tóba levetkőzöl nekem, és utánam jössz? – Kérdezte gúnyosan. Megálltam, és kezemmel odakísértem a parthoz.

                      -          Igen. Kötelességem, mivel az én csoportomba tartozol.

                      -          De a bugyit se felejtsd el levenni! – Mondta nevetve. Átkaroltam a vállát és közelebb léptünk a vízhez. Mosolyogva ránéztem, és amilyen erősen csak tudtam meglöktem. – Segítség! Hülye ribanc! Ments meg!

                      -          Nem te ugrottál bele. – Mosolyogva intettem neki, majd továbbfutottam. – Seggfej. – Mondtam magamba halkan.

A tó körüli körrel hamarabb végeztem, mint számítottam rá. Egyenes, kikövezett út vonta körbe a vizet, így könnyű dolgom volt. A házhoz sétáltam vissza, miközben az izzadtságot törölgettem magamról egy kicsi, zöld törülközővel, de ekkor észrevettem, hogy Niall a szottyos öregasszony irodája előtti lépcsőn ül, így gyorsabbra vettem a tempót. Rá sem akartam nézni. Mikor felállt és felém sétált nagyot sóhajtottam és forgattam a szemem.

                                  -          Mit akarsz? – Kérdeztem türelmetlenül. Felém nyújtotta a nadrágomat.

                                  -          Megszárítottam neked. – Mondta lehajtott fejjel. Mondjuk mindenki lehajtott fejjel beszélt velem, mert senkinél nem voltam magasabb. Azt hiszi, hogy ezzel minden, ami este történt, semmisé válik?

                                  -          Jaaj, Niall, milyen édi-bédi vagy. Cuppcsizlak. – Válaszoltam fennhangon, hadonászva, majd kivettem a kezéből a ruhám, kikerültem és mentem tovább.

                                  -          Miért vagy ilyen? – Hátra fordultam. Kitárt kezekkel kérdőn meredt rám. – Mondtam neked, hogy ugorj utánam?

                                  -          Nem utánad ugrottam! – Tiltakoztam. – Csak a citromsárgák voltak ott, értük pedig én felelek!

                                  -          És a tesód! Ő mégsem rohant eszeveszetten, hőst játszva. – Lecsapta a karjait a combjához.

                                  -          A tesóm a jókedvért felel! Nagyon szeretem őt, de ő is és én is tisztában vagyunk vele, hogy ő nem elég felelősségteljes, én pedig nem értek ahhoz, hogy megnevettessek másokat.

                                  -         Pedig tegnap nem úgy tűnt. Mindenki azon nevetett, hogy egy szál átlátszó fehérneműben vacogsz. – Mondta mosolyogva. – Nagyon csinos ki feneked van, és a melleid! – Vigyorgott önelégülten. Könnyek szöktek a szemembe. Utálom, ha megaláznak! Senki nem mondhat ilyet, csak Izzy! Mérgesen odaléptem hozzá és lekevertem neki egy pofont. Kicsordultak a könnyeim. Ő megsimogatta az arcát ott, ahol megütöttem.  Hátat fordítottam neki és gyors léptekkel a házunk felé kezdtem menni. A tábor már éledezett. Én sietve lépkedtem, miközben mérgesen törölgettem le a könnyeimet az arcomról az alkarom segítségével. Ne sírj már, te hülye! – Mondogattam magamban. – Nem vagy már kislány! Ne sírj! Niall hirtelen mellettem termett.

                                  -         Ne, héj! Nem akartalak megbántani. – Mondta. Megfogta a vállaimat és maga felé fordított. A keze gyengéd volt. Vigasztaló.

                                  -         Fel kell keltenem a többieket. – Mondtam és lesöpörtem magamról a kezeit. – Örülnék, ha nem találkoznánk többet. A nadrágot köszönöm. – Elfutottam. Vissza sem akartam nézni. Elég nagy a tábor, nem kell nekünk találkoznunk. Ő úgysem tart nekem órát. Így még jobb.

Izzyruhája

Mikor visszaértem a házunkhoz bementem és elkezdtem kiabálni, mintha semmi bajom nem lenne.

                                  -          Jó reggelt!! Gyerünk gyerekek! Első nap a táborban, nem lenne szerencsés, ha elkésnénk a legelső napon! – Gonzales ijedten kelt fel.

                                  -          Mennyi az idő? Istenkém! Elkésünk! – Pánikolt.

                                  -          Kelts fel, ha reggeli van! – Mondta Izzy és visszatakarózott. Még háromnegyed 8 sem volt.

Elmentem tusolni, és 3 perc múlva hallottam a hangosba, egy zajos és hosszú trombitaszót. Szegények! Erre kell kelniük. Mint egy katonai táborban. Szép lassan felöltöztem, végigjártam a házakat, és mindenkit a társalgóba vezényeltem. Az a srác, akit belelöktem a tóba volt az egyik, aki a kaját hozta nekünk. Rám sem nézett. Ekkor jutott eszembe Izzy. Gyorsan kifutottam a helységből, és észrevettem, hogy a lépcsőn jön fel.

                                              -          Kösz az ébresztést. Tudod milyen fejmosást kaptam a ráncos szörnyikétől, hogy nem keltem időbe?

                                              -          Bocs, csak akadt egy kis elintézni valóm. – Mondtam lehajtott fejjel. Izzy átkarolta a vállamat.

                                              -          Picikém, ezért enyém a desszerted. – Mosolygott.

                                              -          Megkapod a reggelimet is. Nincs étvágyam. – A tesóm színlelt egy kis meglepetést.

                                              -          Ilyen szar a kaja? – Kérdezte mosolyogva. – Enned kell! A reggeli a legfontosabb! – Mondta. Kibújtam a karjából és leültem a lépcsőre. – Mi a baj? – Kérdezte meglepetten és mellém ült.

                                              -          Hozd ki a kajádat, mert hosszú lesz. – Mikor bement a társalgóba, mindenki örült neki. Én miért nem tudok ilyet?

                                              -          Na mesélj! – Mondta és betolt magába egy meleg szendvicset, mikor visszajött. Zabagép. Elmeséltem neki mindent, ami ez előző este történt, és azt, ami ma reggel.

                                              -          Egész nyáron így fog menni? – Zártam le végül. – Én leszek a röhejes, kis ribanc, aki szupermennek érzi magát? – Kérdeztem elkeseredve.

                                              -          Héééj! – Mondta, majd átölelt. Elfordította a fejét és sunyiba bekapott még egyet a szenyóiból. – Nem ér annyit, hogy ezen rágódj! – Mondta csámcsogva. - Szerintem neked sokkal nagyobb szükséged van a csokira, mint nekem. – Szomorúan rám nézett.

                                              -          Jól látod! – Mondtam, de igazából leszartam a desszertet. Bár… A csokira mikor mond az ember nemet?

                                              -          Kár, hogy elbasztad és nem keltettél fel. – Sóhajtott.– Most te is ehetnél velem. – Elengedett és nevetni kezdtünk.

Leo ruhája

A nyaram első órája tánc volt. Ahogy valószínűleg az utolsó is az lesz. A göndör hajú srác jött be órára és reméltem, hogy a többi, amit nem én tartok az is vele lesz. Az ő nevét biztosan tudtam. Ő volt Harry. A tesóm odáig volt érte.

A terem fantasztikus volt. A házikó, amiben voltunk kicsi volt, de mikor beléptünk a próbaterem hatalmas volt. Olyan érzésem támadt, mintha Hermione elvarázsolt sátrába léptem volna be.  Nem több mint két órán keresztül tartott a táncóra, ami mellesleg nagyon izzasztó és izgalmas volt. Az edzés végén kicsit ott maradtam. Harry odajött hozzám és udvariasan nyújtotta a karját, de közöltem vele, hogy a testvérem most egy másik órán van. Ő bocsánatot kért és elment. Én csak álltam a tükrök kereszttüzében és méregettem magam. Nem bírtam rám nézni. Még egy picit el voltam foglalva magammal, aztán megszólalt a hangosbemondó. „Leona Scottot várjuk a vezetői irodában” Na de jó!

Mikor odaértem a dédi a kezembe nyomott egy szemetes zsákot és egy pár kesztyűt.

          -          És a testvérem? – Kérdeztem tőle ártatlanul.

          -          Ő majd utánad szedi a szemetet. Két óra múlva. – Mondta, majd egy kézmozdulattal elhessegetett. Király! Vagyis én felszedem, ő meg leellenőrzi…

Kimentem az udvarra, és belerúgtam egy nagy kőbe. Aztán nyilalló fájdalmat éreztem a lábfejem tájékán, az a kibaszott kő kis híján eltörte a nagylábujjam. Így egy lábon, a kezemet a lábfejemen tartva, szökdelve folytattam az utamat az udvarig.  Már most elegem volt abból, hogy mindenki rólam beszélt. Még azok is, akik nem voltak ott. Ők nem látták, amit csináltam, de mégis az egész táborban én voltam a téma. Az őrült csaj, aki hősnek képzeli magát. Ilyen volnék? Niall is megmondta. „A tesód mégsem rohant eszeveszetten, hőst játszva.” Ahh. Utálom őt! Még jobban azt, hogy igaza van! Mi ez? Feltűnési viszketegség? Vagy csak jobb akarok lenni Izzynél?

Ahogy szedtem a szemetet megláttam Scottyt, aki furcsán bámult egy ház ajtaja felé.