17~ Mit csinálsz, hülyegyerek?

Sziasztok! Mértéktelenül örülök, hogy Én írhatom a 17. részt, ugyanis ennek a számnak nagy múltja volt és jövője lesz az életemben. Leona cselekedetei ott értek véget, mikor közölte, hogy a tábori ittléte nem épp úgy sikeredett, mint ahogy azt várta, és haza megy. Jó szórakozást és bocsi, hogy ilyen rövid lett! /F!l/

*Leo*
Minden ablakot kinyitottam, amit csak módomban állt. A tetőablakot sajnos nem értem fel, de a busz összes többi ablaka nyitva volt és megkértem a sofőrt, hogy nyissa ki az első ajtót is menet közben, mert olyan hihetetlenül meleg volt, hogy még izompólóban is csorgott a víz a hátamról.
    - No, osztán a kihőgy minek utazik ee ilyen melegbé? - Kérdezte a sofőr alig parasztos nyelvjárásban. Eszembe jutott róla egy ember, akivel egy versenyen találkoztam és hasonlóképpen beszélt, ugyanolyan igénytelen volt, a szeme is és a lefelé biggyedt szája is hasonlított.
    - Nos tudja dolgom van. - Zártam rövidre a témát. Volt nálam vagy négy bőrönd, pár kisebb táska és full egyedül ültem a buszon így számítottam a kérdésre, de se neki, sem pedig magamnak nem akartam bevallani, hogy éppen hisztizek.
    - Há' aztat sejtettem, de mi dóga egy ilyen jánynak egyedű a nagyvárosba?
    - Nagy vagyok már, meg tudom védeni magam, de köszönöm, hogy aggódik. - Sablonos udvariasság volt csupán, de a tábori tartózkodásom alatt kb. az első kedves megnyilvánulásom.
    - Há' ja, mongyuk. De kéjne egy fiju aki megvéjd tégedet. Nekem van egy jou képű unokaöccsém, úgy híjják, hogy Gusztávó. Nem rég szabadút a börtönbű és munkát keres...
    - Nekem van barátom. - Szakítottam félbe és Niallre meg arra gondoltam, hogy milyen egyszerűen jött ez a számra.
    - Gondótam. Pedig kár.... - A többi szavát elnyelte az űr. Kattogott az agyam. Egyfolytában Niall forgott a fejemben és a tesóm. Tanakodtam, hogy vajon Izzy épp mit csinál és bevillant egy kép, ahol Sally és Niall smárolnak. Épp ezt akartam elkerülni, mikor kimondtam az ominózus "Ő az én párom" mondatom, aminek a táborban csekély visszhangja lett.
    - És megkérdezhetem, hogy merre megy ez a busz?
    - Há' amerre én akarom. - Nevetett a sofőr. Belőlem is kitört egy huncut kis kacaj, bár kezdtem feszült lenni.
    - Nem hittem volna. És ön merre viszi a buszt? - Mosolyogtam.
    - Há' ee a nagyvárosba. Tudja ja Carson Citybé. - Leesett az állam. Carson City kb. 70-100 km- re van a lakhelyemtől.
    - Igen... És.. öm.. Utána tovább megy, ugye??
    - Há' hová mennék én tovább, he? Nem, nem. Nem megyek én sehová. Ottan megállok oszt várom a pisiszünetet.
    - És én hogy jutok el Renoba?
    - Hát a hőgy mad sétál vagy vonatoddzik. - Mosolygott. - De ha megfizeti az áráááát....
    - Vonat, értem. Köszönöm. Mikor érünk oda?
    - Mán itten is vagyunk. - Mondta és megállt. Behúzta a tőle jobbra lévő hatalmas pénisz alakú kéziféket és leszökellt a buszról. Egyik karját felém nyújtotta, hogy lesegítsen a lépcsőkön, de én nem fogadtam el, csak ennyit szóltam mosolyogva:
    - Emlékszik, nagylány vagyok?!
    - Óu, ja!
Kivettem a bőröndjeimet a busz aljából és össze vissza mászkáltam Nevada fővárosában. Párszor voltam már ott, de akkor is Scotty vezetett és mondta melyik metró, melyik villamos, busz vagy hajó, és hogy hányadik megálló. Egy picuri pöttynek éreztem magam egy pöttyökkel teleszórt szoknyán. Jártam minden nevezetességnél, a tereken, a színházaknál és lefényképeztettem magam előttük, majd megkerestem a vasút állomást, ami 1, 1.5 órát vett igénybe. A peronok hosszúak, szélesek és fehérek voltak és a jegyiroda ajtaja előtt szintén hosszú, fehér, de keskeny oszlopok sorakoztak. A pályaudvaron sok kék és zöld személy és gyorsvonat ácsorgott hatalmas tömeggel körbevéve. Volt pár sárga, árválkodó kocsi is a szerelőműhelyben, és pár nyílt pályán. Felszálltam a legközelebbi személyvonatra, ami indult, mert a vasúti menetrendjelző táblákhoz nem volt kedvem érteni. Felcibáltam a sok cuccomat, és szerencsére találtam egy négyes ülés szabadon, így gyors beseggeltem oda és körbezártam magam bőröndökkel. Mikor jött a kalauz kotorászni kezdtem az összes táskámban, majd mikor meg lett a pénztárcám letöröltem egy izzadtságcseppet a homlokomról, ő pedig türelmesen mosolygott. Már majdnem kértem a jegyem, mikor a kalauz maga mögé sandított.
    - Mit csinálsz hülye gyerek? - Kérdezte egy tipikus páwahh gyerektől. Az flegma pofát vágott.
    - Nézlek. - Mondta a számomra unszimpatikus, már kiégett 16 éves kamasz. Szó szót követett, míg a beszélgetés így zárult a kaller részéről:
    - Nem szeretem, ha fiúk néznek. - Ezen elnevettem magam, amitől a páwahh elpirult és kussban előre fordult, majd a kalauz adott nekem jegyet, szépen rám mosolygott és továbbállt. Épp pakoltam össze a pénzem és a jegyem mikor megcsörrent a telefonom. "This is how I feel" - Szólt a csengőhang, amit a tesóm énekel egy igazán kulturált böffentés lecsengése után.
    - Cső Muflon! - Szólt bele Izzy.
    - Mit akarsz?
    - Hát igazándiból semmit, csak gondoltam felhívlak, ha már itt ülsz mellettem. Kérsz egy puszit?
    - Na jó, leteszem. - Mondtam és emeltem el a fülemtől a telefont, de ő csak dumált.
    - Hát jó... Megértem én, nem kell puszi, világos! Végül is sosem voltál romantikus alkat... - Hallottam a kagyló másik végéből.
    - Csak mond el miért hívtál és szállj le rólam, jó? Nem vagyok tökéletes idegállapotban.
    - Csak meg akartalak kérdezni, hogy milyen az út Dzsibutiba menet és, hogy mi a hét poklot keresel te távol tőlem.. Amúgy semmi... Csak unatkoztam, tudod, hogy megy ez... Ja igen, és egy kérdés; Meghibbantál? - Lecsaptam a kagylót. Leszarok mindenkit, nem érdekelnek a testvérem szarkasztikus válaszai sem, de ekkor újra megszólalt a telefonom.
    - Képes vagy egészen hazáig menni és itt hagyni ezzel a sok pisissel? Még az sem tudom, hogy kell megírni a wc- rendet! És mi lesz a pasiddal? - Sóhajtottam egyet és újból letettem. Amikor megérkezett a vonat a végállomásra röpke három óra alatt, ismerős környezet Otthon. - Gondoltam, és hirtelen furcsa nyugodtság járt át. Otthon voltam, minden rossztól és gonosztól távol, ismerősök között. Próbáltam a hihetetlen sok bőrönddel és táskával leszállni a vonatról, mikor a jóképű, vicces kaller oda jött és segített, amire egy halk köszönöm és egy aranyos mosoly volt a válaszom.

A megszokott útvonalon mentem haza. Kis, sárga busz vitt el a pályaudvartól a Ladik körtérig, ahol lakom a testvéremmel. A macskakövek simogatása a papucsom talpán olyan volt, mint mikor először jártam itt. A sok ember ellenére, akik a tömegben lökdöstek teljesen nyugodt voltam. A lakásba érve kellemes tisztaság várt, hiszen Iz nem volt otthon. Szépen lepakoltam a bőröndöket és lassan körbejártam a házat megérintve a bútorokat. Nem tudom miért csináltam, de a filmekben így láttam. Otthon illat volt és otthonkomfort. Kivettem a hűtőből egy kólát, ami már vagy két-három hete ott rohadt és leültem Scotty foci néző fotelébe és néztem valami buta Latin-Amerikai sorozatot, amikor is kopogtak.
    - Fínom pámutzoknyí, szőrős gyapjoú takaróu, hálous narancsot vegyé! - Állt a nő az ajtómban. Alacsony, köpcös és büdös volt. Fogai rothadásnak indultak és a ruhája is koszos volt. Lábán egy kopottas vastag műanyagpapucsot hordott.
    - Maga lát engem? - Kérdeztem tág pupillákkal. Mindig is ki akartam próbálni. A nő zavartan pislogott.
    - Még széjp, hogy látom. Miért ne látnám? Táá szelljjem? - Kérdezte. Mindig is tudtam, hogy hülye emberek vesznek körül, de ez több a soknál. Ennek a nőnek nem volt több esze, mint egy kosár molylepkének.
    - Igen. A nagyapja küldött. Szeretné, ha átsegíteném a túlvilágra. Látja a fényt? - Kérdeztem és feloltottam a középen lógó körlámpánkat.
    - Én nem akarok még menni. Nem akarok! - Mondta a nő és eltolta a Tescos bevásárlókocsit, mire én becsuktam az ajtót, lekapcsoltam a lámpát és leültem a kanapéra elmélkedni.
 Eszembe jutott, mikor Iz, én és Davis King's Beach-en nyaraltunk mikor még picik voltunk. A tó fölötti kötélhinta, a fán lógó gumiabrocsból készített gyorshintánk, Boomer, a szomszéd Labradorja és Bryan bácsi, aki minden nap valamit hozott hármunknak a kertjéből, és persze Anyu, aki gyönyörű és vidám nő volt, aki mellett egy védelmező, gondos férj állt, Apu, aki sexy és humoros volt. Nem sokat járjunk el King's Beach-re, mert nagyon messze volt akkori lakóhelyünktől, de egyenesen imádtuk a zöld, gondozott gyepet, a hintaágyat a hátsókertben és Bryan bácsit, aki egyedül élt Boomer-el abban a kis házban, és mindig panaszkodott, hogy sem a gyermekei, sem az unokái nem látogatják. Egyszer azt mondtam neki, hogy ne bánkódjon, mert Én és Boomer vigyázunk rá, mire Ő megborzolta a hajamat és azt mondta, hogy maradjak olyan, mint akkor voltam. Azóta Boomer valószínűleg meghalt és Bryan bácsi lehet már vagy 85 éves, ha nem halt meg.
 Feltört az az emlék, amikor Davis kakával dobálta meg Izzyt, mert elvette a Sonik X-es nintendoját és véletlenül eláztatta, - beledobta a tóba - amiért mind a hárman kaptunk, pedig én nem is voltam benne, de ezt sem Iz, sem Davis nem mondta el anyuéknak, így én is szorultam érte. Ezen felnevettem.
 Emlékszem, mikor már nagyobbacskák voltunk, olyan 12-13 éves forma gyerekek és az ikremmel a másfél személyes ágyunkon álmodoztunk egy fiúbarátról. Megalkottuk magunknak a tökéletes srácot és elmeséltünk egymásnak egy-egy történetet, hogy hogyan találkoznánk és hogy milyen lenne az első randink. Én azt mondtam Izzynek, hogy az én fiúmnak én fogok majd parancsolni, de mindent megcsinál, mert szeretni fog és az első randevúnk Ica néni fagyizójában lenne, mire Ő kinevetett és elmesélte, hogy az ő fiúja olyan lesz, mint én vagyok és az első randijuk a vidámparkba lenne, ahova engem is elvinne. Az én képzeletbeli pasim úgy nézett ki, mint én. Pici termete, gesztenye barna haja és zöld szeme volt. Iznek a barátja fekete hajú és sötétbarna, majdnem fekete szemű volt. Néha eljátszottuk, hogy ő az én barátom és vacsorázni mentünk egy drága étterembe, és ekkor pont úgy viselkedett, mint a kitalált nagy Ő-m. Ilyenkor jobb esetben a konyhaasztalunknál fagyasztott pizzát ettünk.Néha viszont én voltam az ő barátja. Elmentünk a játszóra és eljátszottam, hogy egy randira hívtam el, és extrém dolgokat csináltunk. Már amennyire egy játszótéren két 12 éves lány extrém dolgokat tud csinálni. Elkísértem egészen hazáig és két puszival elbúcsúztunk. Ekkor ő bement én pedig átmásztam a kerítésen a kisudvarba és eljátszottam, hogy nem tudok semmit a randiról és elmesélte nekem, mit csinált a képzeletbeli Jake-vel. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzik Scotty és Niall.